H-3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. | E-mail cím: mecenas@tujvaros.hu | 49/ 548 -000

Pályázati felhívás - Mecénás - 2015/1

A TISZAÚJVÁROSI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY pályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanév második félévére A TISZAÚJVÁROSI ÁLLANDÓ LAKÓHELLYEL RENDELKEZŐ FŐISKOLAI, EGYETEMI HALLGATÓK TANULÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

Pályázati célok:

Egyetemi, főiskolai és PhD hallgatók számára a 2014/2015-ös tanév második félévre tanulmányi ösztöndíj biztosítása a pályázati feltételekben közölt tanulmányi eredménytől függően.

 

Pályázati feltételek:

  • tiszaújvárosi állandó lakóhely,
  • első diploma megszerzésére irányuló alapképzésben (BA, BSc), vagy mesterképzésben (MA, MSc), vagy doktori képzésben, vagy osztatlan képzésben résztvevő állami, vagy államilag elismert nappali rendszerű egyetemi, főiskolai, illetve 6 féléves alapképzésben való részvétel,
  • a hallgató legalább 4,2-es átlagot ért el a (támogatási időszakot megelőző félévben) 2014/2015-ös tanév első félévben, melyet a felsőoktatási intézmény hivatalosan igazolt.

Egy hallgató csak egy pályázatot nyújthat be.

A közalapítvány kuratóriuma a pályázati adatlapon lévő, a felsőoktatási intézmény által hivatalosan igazolt átlagokat tudja elfogadni. Nem vehető figyelembe olyan adat, amely több félév eredményét foglalja magába (pl.: kumulált, görgetett, halmozott, összesített eredmények).

Pályázat beadási, beérkezési határideje és helye:

Határideje: 2015. június 01. (hétfő)

Helye: Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató vagy ügyfélfogadási időben az I. emelet 110-es szoba

Kötelezően beadandó mellékletek:

  • pályázati adatlap (beszerezhető: Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató, vagy letölthető innen),
  • a főiskola, egyetem által kiállított, hivatalosan lezárt 2014/2015-ös tanév első félév végi index másolata és a hallgatói jogviszonyról szóló igazolás.

A pályázókat a kuratórium írásban értesíti döntéséről, a támogatás mértékéről és módjáról.

a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány kuratóriuma 

Köszöntő

 Köszöntöm Önt alapítványunk web oldalán

Makrai Marianna

elnök

tiszalink

Adó 1%

Amennyiben lehetősége van rá, és szeretné felajánlani a
Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítványnak
a személyi jövedelemadója 1 %-át,
úgy az erre vonatkozó rendelkező nyilatkozatot szükséges kitöltenie.

Adószám: 18412262-1-05

Köszönjük, hogy megtisztel Bennünket felajánlásával!